Kemping

Aranykárász Kemping

Aranykárász Kemping

A Rajkai Aranykárász kempinget és az azt üzemeltető Öreghíd Betéti Társaságot 1997-ben hoztuk létre. Ekkoriban tapasztaltam, hogy egyre több turista érkezik a Mosoni Duna felső pontjához, hogy onnan indítsák vízitúrájukat. Ekkor a terület semmilyen infrastruktúrával nem rendelkezett, de az évek folyamán sikerült egy kulturált induló állomást kialakítanunk. Így jött létre az Aranykárász Kemping.

Először csak sátorozó helyként üzemeltünk, de az idők folyamán folyamatos fejlesztések révén kialakítottuk a teljes szolgáltatást nyújtó egységet.

Aranykárász Kemping - Rajka, SzigetközBungalókat, és tetőtéri szobákat építettünk, hogy megfizethető szálláshelyet tudjunk biztosítani az ide látogató nagy többségben iskoláskorú vendégeknek. Kilenc faházban és két szobában 46 ággyal rendelkezünk, így ideális úti céllá váltunk iskolai kirándulásokhoz, erdei iskolákhoz és gyerektáborok megrendezéséhez.

Sok Mosonmagyaróvári iskola és óvoda választott már minket programjaik Halsütés - Aranykárász Kempinglebonyolításához. A csodás természeti környezetben gyalogos, kerékpáros és vízi túrákat szervezünk, amelyek technikai hátterét is biztosítjuk. Kajak kenu és kerékpár kölcsönzéssel, valamint ezek szállításával is foglalkozunk, így próbáljuk szélesíteni a szolgáltatásaink körét. A kempingben büfé is működik, így a táborokban az étkeztetést is biztosítjuk. Specialitásunk a nyárson sütött szigetközi kopogós keszeg, amely mára már messze földön híres.

A változó igényeknek megfelelően bővítettük a szállás lehetőségeket.

Lombház - Aranykárász KempingÉpítettünk és üzembe helyeztünk egy 4 fős lakóhajót, majd a vízparton álló öreg nyárfára építettünk egy különleges lombházat. Ezután a terepadottságokat kihasználva a régi híd tövébe létrehoztunk egy igazi hobbit házat zöld tetővel. A három apartmanban 12 főnek tudunk magasabb komfort fokozatot biztosítani, klímával wc-vel, zuhanyzóval, házimozi rendszerrel és televízióval.Hobbit - Aranykárász Kemping

A lakókocsival és lakóautóval érkezőket külön beálló helyekkel várjuk. Kialakítottunk egy homokos strandröplabda pályát, illetve egy strandolásra is alkalmas vízre szálló partszakaszt is.

Tizenöt évvel ezelőtt beindítottuk a sétahajós szolgáltatásunkat, mellyel azok a vendégek is láthatják a gyönyörű szigetközi tájat, akik nem tudnak evezős hajóval vízre szállni.

Az évek során rengeteg rendezvénynek adtunk otthont, néhányat említek a teljesség igénye nélkül:

  • Térségi ifjúsági találkozó
  • Zenei fesztiválok – DISCO
  • Veterán jármű találkozók / 15 éve folyamatosan /
  • Külügyminiszteri találkozó / Duna stratégia záró rendezvénye /
  • Pozsonyi Magyar nagykövetség rendezvényei
  • Kerékpáros béketúra állomása
  • Szigetközi Cross Challenge – nevű sportverseny
  • Evezős verseny – MTSZ vízitúra szakosztállyal
  • Környékbeli önkormányzatok köztisztviselői napja
  • Mosonmagyaróvári TOURINFORM iroda rendezvényei
  • A Mosonmagyaróvári tűzoltók vízi mentési gyakorlatozásának rendszeres helyszíne

Aranykárász Kemping - Média szereplés

Sokszor szerepeltünk a médiában is. A Kisalföld napilap rendszeresen beszámol a vízitúrák aktualitásairól. Forgatott nálunk a Fő tér stábja, vendégünk volt Borbás Marcsi a Gasztroangyallal, az ORF2 a HEUTE LEBEN című magazinműsorral, nemrégiben pedig az ECHO tv forgatott a HAZAHÚZÓ című műsornak.

Tagjai vagyunk több turisztikai egyesületnek, és több mint tíz évig állandó résztvevői voltunk a Mosonmagyaróvári Tourinform irodával karöltve a Budapesti Utazás kiállításnak, többször önálló standot építve, így népszerűsítve a Szigetközi lehetőségeket.

Kempingünk márciustól novemberig üzemel.

A kemping üzemeltetését 3 fő végzi fő állásban, a szezonban pedig +3 fő alkalmi munkást foglalkoztatunk.

Reméljük, hogy vállalkozásunk hozzájárul Szigetköz hírének öregbítéséhez!

Köszönöm, hogy elolvasták bemutatkozásunkat!

Várjuk Önöket, üdvözlettel: Szirtl Györg

További képek

Szigetköz a csodák birodalma

Pezsgő vízi világ, nyugodt bicikliutak, fürdők, páratlan növény- és állatvilág. A Szigetköz számos felfedezni valót rejteget. Induljunk akár kerékpárral, akár kajakkal járjuk be a környéket, biztos, hogy maradandó emlékekkel távozunk.

A Szigetköz Európa második legnagyobb szigetvilága. A különleges tájon 300 apró sziget, 800 kilométernyi vízi útvonal, geológiai érdekességek és rejtelmes, elzárt világok várnak felfedezésre.

Szigetköz, Rajka, Kemping